Eperlekvár

Most, hogy ilyen messzire kerültem a konyhámtól, segítséget kellett kérnem, hogy ne maradjak teljesen recept és bejegyzés nélkül.

Kiderült, hogy a feleségem eper lekvárt főzött.Megkértem hát, hogy írjon is hozzá nekem egy bejegyzést.Nagyon jól ír. De ezt nem csak úgy udvariaskodásból mondom. Kifejezetten jól. Szerintem írnia kellene. Nekem nagyon tetszik a stílusa.

Lássuk a bejegyzését.

Bevásárlás közben bájos üvegegkre bukkantam. A pénztárnál a hölgy érdeklődött, hogy epret főzök-e be. Nem, majd sárgabarackot. Mondtam én akkor, de azonnal meg is született a vágy, hogy eperlekvárt főzzek. Az eper egyébként is a kedvenc gyümölcseim egyike, kisebbik lányom pedig rajongásig imádja.  Neki is indultam a piacnak, hogy beszerezzem a lekvárnak valót. A receptet nem bonyolítottam túl, azért készítek itthon lekvárt, hogy minimalizáljam a mesterséges anyagok előfordulását a termékben. Sokan raknak az eper lekvárba citromsavat, nátrium-benzonátot, és nem főzik tovább 10 percnél, hogy maradjon benne vitamin. Hát, nekem ez kicsit faramuci logika, így inkább főzőm tovább, de vegyszer nélkül. Emiatt aztán a hozzávalók listája elég rövid:

5 kg eper

1 kg finomítatlan nádcukor

És akkor nagy lelkesen nekiláttam. Először az eprek apró zöld csumáját távolítottam el és adagonként szűrőkanálban alaposan megmostam őket. A legnagyobb tálcámra halmoztam őket, de csak a fele félt rá egyszerre. Akkor gondoltam, elkezdem beleaprítani a lábosba. Mivel szép nagyszemű epret vettem, négybe kellett vágni őket, időnként hatba. Azért itt már volt olyan, mikor azt éreztem, hogy lehet, hogy nem volt ez mégsem akkora ötlet. Borzalmasan lassúnak tűnt a folymat és a kezeimre pillantava kétségeim támadtak, hogy nem vágtam-e el az ujjam. De nem, csak az eper leve folyt patakokban a kezeimen. De akkor még hátra volt a másik 2,5 kilónyi eper. Újra csumázás, mosás és az aprítás.

Két epizódnyi ilyen-olyan helyszínelők pörgött le, mire az 5 kiló eper összeaprítva a lábosban figyelt. Jöhetett a cukor. Ami némileg kényszerpálya volt, mert mivel nagyon kevés cukrot használok, nem volt itthon egy kg-nyi kristálycukor. Ellenben egy kg finomítatlan nádcukor barátságosan mosolygott a polcon. Gyors konzultálás Mamival, aki szerint: “rakjál már bele rendeset is”, meggyőzött róla, hogy az tökéletes lesz. És akkor az egész zacskónyi barna cukrot rászórtam az összeszecskázott eperre. Megkevertem és ezzel éjszakára magára hagytam.

Másnap reggel alágyújtottam és gyakran kevergetve felforraltam. Alacsony lángon közel két órát főztem, folyamatos kóstolgatás mellett. Az íze fenomenális! 

Amíg főtt a lekvár, az üvegeket mosogatógépben kifőztem. Mikor már úgy gondoltam, jó a lekvár (ez akkor volt, mikor megláttam, mennyi az idő, és tudtam, hogy indulnom kell a gyerekért, hogy odaérjünk a hegedű órára), botmixerrel gyorsan széttrancsíroztam a magukat makacsul tartó nagyobb darabokat. Úgy látszik, még apróbbra kellett volna vágni őket. Felmerült bennem, hogy lemerek a levéből, még botmixerelés előtt, de annál sűrűbb volt, semhogy ezt meg tudjam tenni. A steril üvegekbe mertem a forró lekvárt és befőző fóliával fedtem őket. Miután rátettem a tetejüket is, néhány percre fejre állítottam őket. Ezután a bebugyoláltam őket egy törölközőbe, és betakartam az egészet Ricsi dunyhájával. Egyszerűen szólva, dunsztba tettem őket. Nagyjából kettő napra volt szükség, hogy teljesen kihűljenek.

Roppant büszke voltam magamra, hogy ezt így megcsináltam. A lekvár sajnos kicsit híg, ámbár ez engem nem keserít el, a színe pedig egészen mélyvörös lett, a barnacukornak köszönhetően. Gyönyörű!!! Miért, nem? De! Már megint igazam volt... ;)

Tetszett?