2013. március 31., vasárnap

Bárányburger aszaltparadicsomos zsemlén

Napok óta készül a húsvéti menünk, persze csak fejben, de lassan megszületett a várvavárt megoldás. Elhatároztuk a feleségemmel, hogy együtt készítjük el hétfőn az ünnepi menüt. Íme.

Hozzávalók 8 adaghoz:
          a húspogácsához

1 kg darált bárány
6 gerezd fokhagyma
2 fej vöröshagyma
150 g magozott zöld olivabogyó, apróra vágva
1/2 citrom leve
1 púpos evőkanál só
1 kávéskanál borsikafű
3 kávéskanál menta
2 kávéskanál őrölt koriander
2 kávéskanál frissen őrölt bors

         a zsemléhez
250 g finomliszt
250 g teljeskiörlésű liszt
20 dkg apróra vágott szárított paradicsom
1 cs szárított élesztő
3 kávéskanál só
2 mokkáskanál cukor
3 evőkanál oliva olaj esetleg az olajos
250 ml langyos víz
frissen őrölt bors
1 tojás a kenéshez

         az öntethez
3 pohár natúr kefír
1 csipetnyi só
3 evőkanál apróra vágott petrezselyem
3 evőkanál apróra vágott metélő hagyma

Megpucolom, majd apróra vágom a vöröshagymát, a fokhagymát. Apróra vágom a magozott olivabogyókat. Megfelelő méretű tálba helyezem a darált hús, a hozzávalókat, a fűszereket, ráfacsarom a citrom levét és alaposan összekeverem. (figyeljünk rá, hogy az oliva néha nagyon sós) A tálat folpack-al letakarva, éjszakára a hűtőbe helyezem.
Másnap először a zsemléket készítem el. A liszteteket és az élesztőt alaposan összekeverem, hozzáadom a többi összetevőt, az apróra vágott szárított paradicsomot a 2 mokkáskanál cukrot, a 3 kávéskanál sót, a 3 evőkanál olivaolajat, a 250 ml langyos vizet és a frissen őrölt borsot. Kézzel addig gyúrom míg mind a táltól mind az ujjaimtól elválik a tészta. (Ha túl laza, ragacsos liszttel sűrítem, ha túl kemény langyos vízzel lágyítom.)  A tálban letakarva, meleg helyen egy órát kelni hagyom a tésztát, ezalatt szemmel láthatóan megnő. Lisztezett gyúródeszkán jól átgyúrom és nyolc lapított zsemlét formázok belőle, késsel keresztet vágok a tetejükbe, 30 percre letakarva félreteszem, hogy újra keljen, majd sütőpapíros tepsibe helyezem, a felvert tojással alaposan megkenem és 180-200 c fokra előmelegített sütőben kb 25 perc alatt megsütöm. Próbaképpen érdemes megkocogtatnia zsemlék alját, ha kong akkor jó, ha nem ad kongó hangot tovább kell sütni. Közben elkészítem az öntetet. Apróra vágom a petrezselymet és a metélőhagymát. Egy kis tálban összekeverem a 3 pohár kefírt a csipetnyi sóval a 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemmel és az egy evőkanál apróra vágott metélőhagymával. A húsból 8 egyforma lapos korongot formázok, a két evőkanál vajat felforrósítom, a húspogácsáknak egy serpenyőben 2-2 perc alatt mindkét oldalát pirosra sütöm. ha túl nagy vagy vastag a pogácsa 3-4 perc is szükséges lehet. Amennyiben egyszerűbb megoldást választok, hogy egyszerre készüljön el az összes húspogácsa, légkeveréses sütőben, 200 C fokon 25 perc alatt egy tepsiben megsütöm.
A frissen sült zsemléket kettévágom a húspogácsákat közéjük helyezem, leöntöm a fűszerezett kefírrel és petrezselyemmel vagy apróra vágott metélőhagymával díszítem.


Frissen forrón tálalom! Egészségünkre!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!

2013. március 30., szombat

Kacsacomb egyszerűen

Húsvéti vásárlás.... mit is készítsünk a hétfői vendégseregnek? Erre még nem derítettünk fényt, de legalább a mai ebédet kitaláltuk. Feleségem nagyon szereti a kacsacombot, és most friss és nagyon gusztusos futóműveket találtunk. Megkívántuk, megvettük, elkészítettem és megettük.

Hozzávalók négy személyre:

4 db kacsacomb
2 evőkanál extra szűz olivaolaj

bors
rozmaring
6 gerezd fokhagyma

Megpucolom a fokhagyma gerezdeket és félreteszem. Megmosom a kacsacombokat, bedörzsölöm sóval, majd alaposan megborsozom, lehetőleg frissen őrölt borssal. Az olivaolajjal kiolajozok egy tepsit, a combokat bőrükkel lefele belehelyezem. Az előkészített fokhagymát, átnyomom a fokhagyma présen és egyenletesen elosztom a combokon. Megszórom friss rozmaringgal, ha nincs, szárított mellett is dönthetünk. Alufóliával letakarom a tepsit és 60 percig sütöm 180 c-fokon a sütőben. Az idő letelte után megfordítom a combokat , újra letakarom és 40 percre visszateszem. Mikor ezzel is végeztem, leveszem az alufóliát és hőlégkeverésen 20-30 perc alatt pirosra sütöm. 10 percenként vagy akár 5 percenként is ránézhetünk, hogy ne süssük túl.


Hosszadalmas de annál egyszerűbb és ízletesebb!

Jó étvágyat!

2013. március 27., szerda

Sonkás kifli egyszerűen

Hozzávalók kb 16 db (10-12cm-s) kiflihez

250 g finomliszt
250 g vaj
250 g sovány túró
1 kávéskanál só
1/2 kávéskanál frissen őrölt fekete bors
1/3 reszelt szerecsendió
8-10 szelet sonka

Kenéshez
1 tojás
2 evőkanál tej

A lisztet, a vajat, a túrót a sót, a frissen őrölt borsot, a szerecsendiót egy tálba teszem és kézzel alaposan összegyúrom. Mikor homogén állagú, folpackba csomagolom és egy órára a hűtőbe teszem pihenni. 55 perc eltelte után, egy kis tálkában felverem a két evőkanál tejjel a tojást. Lisztezett deszkán 3-5 mm vastagságú téglalapra nyújtom a tésztát, majd háromszögekre vágom. A háromszögekre vágom a sonkát és minden tésztára elhelyezek egy sonkát és az alapjától feltekerem és kicsit meggörbítem. Zsírpapírral borított tepsire teszem a kifliket és alaposan bekenem a felvert tojással. Légkeveréses sütőben 175 fokon 20-30 perc alatt aranybarnára sütöm. Pár percet pihentetem, majd frissiben fogyaszthatjuk is.


Nagyon egyszerű, ha a pihentetést nem számoljuk, nagyon gyors, és nagyon finom.

Jó étvágyat kívánok!

2013. március 26., kedd

Bounty shake


Hozzávalók:

0,5 l tej
2 db banán
10 db jégkocka
2 cs bounty (4 db)
1/2 cs vaníliás cukor
1 mokkáskanál fahéj
1 csipetnyi fahéj a díszítéshez
2 kávéskanál rumaroma

Az összetevőket egy turmixgépben alaposan összeturmixoljuk.
Arra figyeljünk, hogy hajlamos a sűrűje a turmix aljában maradni, ezért öntsünk egy kicsit az egyik pohárba, majd a következőbe és így tovább, majd kezdjük elölről mire minden poharunk megtelik és a turmix is kiürül. Egy pici fahéjjal díszíthetjük. Ennyi az egész!
Már fogyaszthatjuk is.

Egészségünkre!

2013. március 25., hétfő

Mozzarella cukkini ágyon

Van egy nagyon kedves zöldségesünk, itt a hajdani kertvárosban, ami most inkább a
Hold kráterekkel szabdalt felszínére emlékeztet az áldott csatornázás miatt, nála vásároltam kisebbik lányomnak gyümölcsöt. Mindig frissek a zöldségek, gyümölcsök és mindig minden vevőre odafigyelnek. Itt láttam meg a cukkinit, így jött az ötlet, majd készült a mai vacsi.

Hozzávalók 1 személyre:

1 mozzarella
1 fej vöröshagyma
1 db kis cukkini
1-2 csipetnyi só
1-2 csipetnyi oregánó
bors
1-1 evőkanál extraszűz oliva olaj
1 csipetnyi chili

Elkészítése mindössze 10-15 percet vesz igénybe és egy nagyon kellemes egyszerű vacsorával ajándékozhatjuk meg magunkat vagy éppen akit kívánunk.

Egy serpenyőben 1 evőkanál olivaolajat felforrósítok, miközben felkarikázom a cukkinit, majd a forró serpenyőbe helyezem. Egy csipetnyi sóval ízesítem. Megpirítom az egyik majd a másik oldalát, közben megpucolom a hagymát, félbe vágom és 3.4 mm-es szeletekre vágom. Mikor elkészül a cukkini egy tálra helyezem, majd a serpenyőbe egy újabb evőkanál olivaolajat öntök és beleteszem a hagymát. Figyeljünk rá, hogy forró legyen a serpenyő mert nem dinsztelni szeretném, hanem csak pirítani. Akkor szeretem ha kissé ropogós de már édeskés ízűre sül a hagyma. Ezt is a tálra helyezem. A felszeletelt mozzarellát a forróserpenyőn megolvasztom, a cukkinikre és a hagymára helyezem. Frissen őrölt borssal és szárított oregánóval, csipetnyi sóval és chilivel ízesítem. Mindenki saját ízlése szerint akármilyen fűszerrel ízesítheti.

Máris fogyaszthatjuk! Jó étvágyat!

2013. március 18., hétfő

Mákos párnácska

Az alapötletet a Stahl Magazin egyik példányából vettem, kicsit módosítva készítettem el és nagyon finom lett. Volt egyszer, hogy nem figyeltem annyira és avas volt a mák amiből a töltelék készült, ügyeljen mindenki erre, hogy ne mérgelődjön később, mikor sok munkával rossz sütit készít!


Hozzávalók:

          tésztához:

1 dl langyos tej
1 kávéskanál cukor
10 dkg cukor
25  friss élesztő
250 g puha vaj
1 vaníliarúd
1 db tojás
3 db tojássárgája
3 evőkanál tejföl
500 g finomliszt (ha túl lágy a tészta gyúrás után plussz liszttel keményíthetjük)
1 mokkáskanál só (csipetnyi)

          töltelékhez:

150 g darált mák
100 g porcukor
1 zacskó vaníliáscukor
1 citrom reszelt héja
5 evőkanál tej
1/2 citrom leve
1 kávéskanál rum aroma

         kenéshez:

1 tojás
2 evőkanál tejföl

A tejet egy kávéskanál cukorral, egy bögrében, a mikróban 20 másodperc alatt meglangyosítom. Belemorzsolom a friss élesztőt és félre teszem, hogy felfusson. Egy közepes tálban először a mákot, a vaníliás cukrot és a porcukrot összekeverem a tejjel. Mikor mindenhol egyenletesen nedves ráreszelem a citrom héját, belefacsarom a fél citrom levét, hozzáadom a rum aromát és jó alaposan összekeverem.
Egy nagy tálba teszem a vajat, a cukrot, a vaníliarudat kettévágom és a belsejét belekaparom a tálba, alaposan összekeverem egy mixerrel, majd hozzáadom a tojást, a 3 tojássárgáját, az élesztős tejet, a tejfölt, a sót és a lisztet majd kézzel, alaposan átgyúrom a masszát míg el nem válik a táltól és az ujjaimtól. Egy liszetezett deszkán 3-4 mm vékonyságúra, lehetőleg téglalap alakúra kinyújtom. Késsel egyforma 7*7-es négyszögeket vágok a tésztából, a közepükre elosztom a tölteléket. (kb 1 púpos kávéskanál) Átlóban összehajtom és a széleit villával összenyomkodom. Sütőpapírral bélelt tepsibe rendezgetem őket 2-3 cm-re egymásól. A kenéshez felverem a tojást a tejföllel és alaposan bekenem vele a kis párnácskákat, majd beteszem a 160 C fokra előmelegített sütőbe. 30-40 perc alatt megsütöm.

Kisebbik lányom nagyon szerei a mákot is, a nagyobbik mindent szeret, ezért döntöttem ma a párnácskák mellett.

Jó nassolást mindenkinek!

Juhsajtos kifli

Nem tudom mi ütött belém, de most, hogy elhatároztam magam, hogy kerülöm a szénhidrátot (finomított lisz, cukor) az étkezéseimben, rám jött a sütögetés. Nem elég, hogy ezt csináltam ma, de még egy mákos háromszöget is készítettem, azonban ennek a receptjét majd csak holnap írom le. Most lássuk a juhsajtos kiflit.


Hozzávalók:

500 g finomliszt
125 g reszelt juhsajt (parmezán jellegű)
0,5 dl tej
175 g joghurt
1,2 dl olivaolaj
2 db tojás
1 evőkanál cukor
1 púpos evőkanál só
1 kávéskanál sütőpor

Kenéshez:

2 tojás sárgája
2 evőkanál olivaolaj
2-2 evőkanál mák és szezámmag a díszítéshez

Egy kis tálba öntöm a 0,5 dl tejet, rászórom a reszelt juhsajtot, és alaposan megforgatom benne, hogy mindenhol érje a tej.
Egy megfelelően nagy tálba öntöm az 500 g lisztet, hozzáadom az 1 kávéskanál sütőport, jól összekeverem. Egy kisebb tálba öntöm a joghurtot és az olivaolajat. Kézi mixerrel alaposan elkeverem, folyamatos keverés mellett hozzáadom a tejben áztatott juhsajtot, a 2 db tojást a cukrot és a sót, mikor jól összekeveredett hozzáöntöm a lisztes keverékhez és kézzel addig gyúrom míg elválik a táltól és nagyjából az ujjaimtól is. Egy kiolajozott tálba helyezem a tésztát és egy órára letakarva kelni hagyom. Ezalatt a két tojás sárgáját felverem a két evőkanál olivaolajjal, kiolajozom a tepsit.
Az egy óra elteltével, lisztezett nyújtódeszkán 5-6 mm vastagra és téglalap alakúra nyújtom a tésztát. Lehetőleg egyforma háromszögeket vágok a tésztából, hogy hasonló méretűek legyenek a kiflik mert akkor sülnek meg egyszerre. A háromszögeket pedig szép formás kiflikké tekerem és kicsit ívesre hajlítom. A sütésre váró kiflijeinket az olivaolajjal kikent tepsibe helyezem 2-3 cm-re egymástól. Megkenem a kiflik egészét az olivás tojássárgájával és ízlés szerint megszórom mákkal vagy szezámmaggal.
180 C fokra előmelegített sütőbe helyezem és 20-35 perc alatt készre sütöm.

Ha manapság nem is trendi ilyesmit enni, attól még nagyon nagyon finom! Üresen és szendvicsnek elkészítve egyaránt remek.

Jó étvágyat!

2013. március 16., szombat

Sós kifli

Egy variáció sós kiflire


Hozzávalók:
(24 db kiflihez)

60 dkg finomliszt
5 dkg élesztő
1 kávéskanál cukor
1 dl tej
1 dl extra szűz olivaolaj
2 dob kefír (2*140g)
20 dkg vaj
2 kávés kanál só

1 tojás 
sajt, köménymag, mák, ízlés szerint a díszítéshez

Elkészítés:

A vajat lehetőleg előző nap kiveszem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen. A tejet egy pohárban meglangyosítom, 15-20 másodperc alatt a mikróban, hozzáadom a kávéskanál cukrot és belemorzsolom az élesztőt. Hagyom, hogy felfusson közben egy nagy tálba teszem a lisztet, ráöntöm az olajat, 1 kávéskanál sót, a 2 doboz kefírt. Addig gyúrom ameddig el nem válik a táltól és az ujjaimtól is, mikor kész, félreteszem és a szobahőmérsékletű vajat jól összekeverem 1 kávéskanál sóval, négyfelé választom a tálban majd ezt is félre teszem és egy lisztezett gyúródeszkán a tésztát 8 felé vágom. A darabokat kettesével kör alakúra és nem nagyon vékonyra nyújtom. (kb 5mm) Az egyik kör alakú tésztát a negyedrész vajjal egyenletesen megkenem, majd ráteszem a másik kör alakú tésztát és 6 körcikket vágok belőle. A háromszögletű cikkeket a köríves oldaluknál kezdve lazán feltekerem és kicsit meggörbítem. A kifliket egy zsírpapírral bélelt tepsire helyezem és egy órát hagyom kelni. 180 C fokra előmelegítem a sütőt.
Mikor eltelt az egy óra, felverek egy tojást és megkenem a kiflik tetejét. 25-35 percre beteszem az előmelegített sütőbe. Mikor szép piros alul felül akkor készen van. Mire a második tepsit kivettem a gyerekek már fel is falták az első tepsi egy részét.
Sikert aratott megint. A lelkükre kötöttem, hogy hagyjanak mert megyünk Anyáért a munkahelyére és viszünk a kollégáiknak is. Feleségem egy első osztályú étteremben dolgozik, magasan van a léc. Nem vallottam szégyent a kiflikkel pillanatok alatt elfogyott.

Remélem ti is komoly elismeréseket zsebeltek be mikor elkészítitek!

Azért egy komoly probléma van ezzel az átok kiflivel. NEM LEHET ABBAHAGYNI!

Jó étvágyat! 

Kókuszos piskóta




Napok óta töröm a fejem, de hiába... Volt egy kedvenc, nagyon egyszerű piskóta receptem, csak az arányaira emlékszem, de az összetevők feledésbe merültek. 12, 6, 3, 2, 1, 1/2. Vagy valami ilyesmi. Ezt inkább hagyjuk. 
Elővettem egy másik receptemet és nekiláttam. A végén készült hozzá kókusz krém is mert a kisebbik lányom rajong érte. Iszonyúan édes!!! Pedig ezek a típusú sütemények egy kis lekvárral vagy anélkül is éppen elég ízletesek.


Hozzávalók:

          a piskótához:
20 dkg finomliszt
1 cs sütőpor
1 citrom reszelt héja
30 g reszelt kókusz
2 evőkanál kókusz szirup
20 dkg kristálycukor
2 db tojás
2,5 dl tej

          a krémhez:
4 db tojásfehérje
1 tojás sárgája
30 dkg vaj
200 g kókusz szirup
150 g kristálycukor
1 kávéskanál vanília aroma
1 kávéskanál rum aroma
1 evőkanál díszítő cukorka (csak a lányok miatt)
1 tojás sárgája

A piskóta elkészítése:

A sütőt máris bekapcsolom 180 c fokon, hogy mire összekeverem az összetevőket megfelelő hőmérsékletű legyen.
Egy keverőtálba teszem a hozzávalókat és kézi mixerrel alaposan összekeverem, mikor teljesen csomómentes és krémes, egy 18 vagy 20 cm átmérőjű kivajazott és kilisztezett tortaformába öntöm. (kivajazom a tortaformát és egy kicsi lisztet szórok bele, azt körkörösen eloszlatom az alján és az oldalán is, hogy mindenhol egy vékony réteg liszt legyen, a maradékot kiöntöm a formából)
40-60 perc alatt szép barnára sütöm. 30 percnél rászoktam nézni, azt hiszem csak megszokásból. 40. percnél a jól bevált módszerrel, egy hústűvel vagy hurkapálcával beleszúrok a tésztába és ha semmi nem ragad rá akkor készen van. 40 percnél ha nem készült el, letakarom alufóliával, hogy nehogy megégjen és az állagától függően 5-10 percenként ellenőrzöm.  

Miközben sül természetesen nem állok karba tett kézzel, hanem sütőbe helyezés után azonnal nekilátok a krémnek.
Vigyázat nagyon geil, csak az álljon neki aki bírja!
           
A krém elkészítése:

A tojásfehérjét, egy akkora tálba teszem amibe a többi hozzávaló is el fog férni, kemény habbá verem. Ekkor egy kis edénybe öntöm a kókusz szirupot, hozzáadom a cukrot, addig melegítem míg elkezd forrni és a cukor teljesen felolvad. Még így forrón szép lassan a fehérje habra csurgatom folyamatos keverés mellett, majd hozzáadom a rum és a vanília aromát. Hozzáadom a tojássárgáját és két percig keverem még a kézi mixerrel majd egy lábasban felfőzöm a krémet, mikor kezd sűrűsödni leveszem a tűzről. Megvárom amíg kihűl és kenhetővé sűrűsödik. Közben háromba vágom a már kihűlt piskótát és megkenem a krémmel. A lányok díszítik egy óra a hűtőben és már tömhetik is a fejüket. A hűtés nem mindig sikerül, mert már langyosan képesek nekiesni.

Sok sikert! Az ízesítést mint az elején is írtam mindenkinek a saját ízlésére bízom. Személy szerint nekem a piskóta, magában vagy egy kis sárgabarack lekvárral ízlik a legjobban. 

Jó étvágyat!      








Ne fogyókúrázzunk! Csapjunk bel! 

Jó étvágyat!

Újabb tortacsoda


Újra Carol Deacon, Tortacsodák című könyvéből merítettük az ötletet, nagyobbik lányunk 10. szülinapjára.
Az igazság az, hogy ez jól hangzik, azonban sokkal inkább lányaink azok, akik merítik azt a bizonyos ötletet, mi a feleségemmel kizárólag az elkészítésben serénykedünk. Ami azt illeti ennek a csodának elkészítésében Nagylányunk is aktív részt vállalt, Ő alkotta a madarakat, csak a szárnyak maradtak a feleségemre, mert addigra elfogyott a türelem vagy inkább a kitartás.

A torta tulajdonképpen egyszerű piskóta, csoki krémmel. A csokikrém tartja a készen kapható "Zebra"-t ami a fészek látványát imitálja. A madarak pedig színezett marcipánból lettek megformázva.
Mindenkinek a fantáziájára és ügyességére van bízva, mit tud kihozni egy ötletből, egy képből, vagy egy receptből a saját ízlésének megfelelően.

Kellemes hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak!